Lakásbiztosítás nélkül a bonszai-gyűjtemény sincs biztonságban

A bonszaifa nevelés egy meglehetősen régi hagyomány, már ami Japánt illeti. Itt, a nyugati világban csak jóval később, a kulturális keveredéskor honosodott meg, de a népszerűsége a komoly nevelők és gyűjtők körében legalább akkora, mint a távol-keleti szigetcsoporton. Arrafelé egészen elképesztő darabok is léteznek, vannak olyanok, amik már 400 évesek is megvannak! Döbbenetes türelem kell a formázásukhoz, a megfelelő kialakításukhoz, és ahhoz sem árt némi esztétikai érzék, hogy mindezt életszerű, fogyasztható formában mutassák be. Lehet egy bonszai bármilyen öreg, ha csúnya vagy aránytalan a környezete, akkor a fene megette az egészet. Számtalan féle-és-fajta növényből lehet ilyen fácskát nevelni, azonban van néhány, ami különösen alkalmas erre a célra. A tuja, a törpefikusz, a japán juhar, és még jó néhány kis növésű fa kiváló bonszai-á alakítható, ha van hozzá az embernek kellő kitartása és türelme. Viszont ha valakinek olyan gyűjteménye van, mint az egyik kedves barátomnak, akkor a mellé már igazán jól jön egy korrekt lakásbiztosítás is, hiszen az ilyesmi már igen jelentős értéket képvisel.

Apukám is kísérletezett ilyesmivel egy időben, emlékszem, gyerekkoromban a lakás különböző pontjain megtalálhatóak voltak a gondosan ápolt és metszegetett díszfácskák, amikhez szigorúan tilos volt hozzányúlni. Néhány vérmes természetvédő erre is mondhatná, hogy ez a növények “megerőszakolása”, hogy nem hagyják őket teljes pompájukban kiteljesedni, de a szabad környezetben is elő-elő fordulnak olyan példányok, amik valamilyen oknál fogva nem nőnek nagyra. Legalább is én így gondolom… Viszont az a helyzet, hogy három gyerek mellet nemigen marad az embernek ilyesmire türelme és ideje, ráadásul az eredmény elképesztő lassan jön, szóval apám végül feladta a dolgot, és a fácskák szépen lassan eltünedeztek. Nem azért, mert már nem gondozta őket, hanem mert elajándékozta, vagy maguktól elszáradtak. Az elajándékozott darabok viszont mind nagyon jó helyre kerültek, ugyanis ezek voltak a nyitódarabjai egy akkori barátomnak és osztálytársamnak, aki viszont azóta is szenvedélyesen ápolja és gondozza őket, mi több, azóta jócskán felduzzasztotta a gyűjteményét.

Sokan nem is gondolnák, hogy az ilyen kis díszfák voltaképpen milyen éréket is képviselnek. Laikus szem számára nem többek, mint apró, göcsörtös növények egy lapos cserépben, esetleg mellette egy-két kődarab vagy valami egyéb kompozíció. Persze, a maguk módján valamennyire képesek értékelni a szépségét, de a nagy tömegek sokkal többre értékelnek egy vödör muskátlit vagy egy szépen metszett rózsabokrot, már ha értékelik egyáltalán. Rengeteg olyan ember él, akinek a növények úgy összességében unalmasak, és egyáltalán nem érdekli őket egy fikarcnyit sem. Pedig azok mögött a göcsörtök, kanyarok és elágazások mögött igenis hosszú évek kemény munkája rejlik, amit kötözgetéssel, irányított növekedéssel, metszéssel lehet elérni. Ezek az apró kis élő műalkotások egyáltalán nem véletlenszerűen és maguktól nőnek így, elképesztően sok munka és türelem áll a hátterükben. Éppen ezért egy-egy értékesebb, régebbi darabot akár milliós összegekért is adnak-vesznek a megszállott gyűjtők, akiknek pedig nem telik az ilyesmire, azok maguk nevelik ki. A barátomnak lassan 20 év munkája fekszik a bonszai gyűjteményében, így nem csoda, ha azt javasoltam neki: egy megbízható lakásbiztosítás mindenképpen jól jönne neki, ha már vett egyet és ekkora értéket tart benne.

Igazából előtte csak elmondás alapján hallottam, hogy valójában mekkorára is duzzadt az évek folyamán a kis magánerdeje. Időről időre, mikor találkoztunk, mindig legalább egy mondat erejéig szóba került, hogy mennyire hálás a fateromnak, hogy elindította ezen az úton. Igazából mindig át is adtam apámnak az üdvözletet – egy darabig. Végül, ahogy telt-múlt az idő, ez egyre inkább kikopott. De a barátom lelkesedése nem apadt, sőt, inkább egyre inkább nőtt, ugyanis már odáig fejlődött a dolog, hogy elkezdett kiállításokon is részt venni. Egyszer még egy különdíjat is sikerült bezsebelnie, ami egy lelkes amatőrtől nem kis szó, tekintve, hogy vérbeli nagymesterekkel, szakkönyvek szerzőivel mérkőzött meg. Számára ez olyan lépés volt, ami csak még jobban fellelkesítette, és bár világ életében hobbi marad majd ez a számára, azért büszke lehet mindarra, amit elért. Ám a korábbi lakásban, ahol lakott, egyre többször került összetűzésbe a főbérlővel, aki nem nézte jó szemmel a sok növényt. Sosem értettem, hogy miért, hiszen nem zajosak, nem piszkolnak össze semmit, nem lakják le a lakást. Valószínűleg a vénember csak meg akart szabadulni a barátomtól, és ez egy remek indok lett a számára. Mindegy, amúgy sem volt egy jó hely, mivel még a vendégek áthívása is tilos volt, szóval éppen esedékes volt számára egy saját lakás vételezése.

Maga a keresés is kihívást jelentett, hiszen elfogadható áron kellett egy olyan lakást találnia, ami megfelelően tágas, elég világos, viszont nem túl fényes fekvésű, vannak benne nagy, nyitott terek, és viszonylag könnyen megközelíthető. Körülbelül fél éve ment rá arra, hogy keresgéljen, de megérte a várakozást és az okos keresést. Végül sikerül találnia egyet a külvárosban, de nem a lepukkant, hanem a rendezett, kertvárosi környéken. Csupa park, járda, játszótér és fák, növények mindenütt. Itt található az a többlakásos társasház, aminek a tetőtéri lakását sikerült elcsípnie. Jó a közlekedés is, és a nagy forgalom is csak odébb, a főúton közlekedik. Szó, mi szó: megcsípte az Isten sarkát. Ráadásul nem is volt olyan fene drága, mint azt elsőre gondoltam volna, így nem kellett a hátralévő életére eladósítania magát. Persze, az elég hihetetlen lett volna, ha csak önerőből tudja megengedni magának, de így még legalább az esélye megvan annak, hogy valaha letudja a tartozását. Amikor vendégségbe hívott magához engem és a többieket, hogy megmutassa új kis birodalmát, egészen el voltunk képedve, mit varázsolt össze belőle. Azonban egy nyitott kérdés maradt csak: a lakásbiztosítás.

Természetesen nem kapott volna egy fillér hitelt sem, ha nem köt rá valamilyent, de az elsősorban a bankot biztosítja, és nem őt. Így, hogy a legfőbb ingó értéke a bonszaigyűjteménye, különösen fontossá vált számára, hogy a lakásbiztosítás amit köt, megfelelően biztosítsa ezeket is. Amikor ott voltunk, megragadta az alkalmat, és megkérdezte az egyik közös barátunkat, aki évek óta a pénzügyek és a biztosítások világában dolgozik, hogy mit javasol. Az szépen listába szedte, hogy milyen szempontoknak kell megfelelni, és a számítógépen ki is keresett egy teljesen magyar tulajdonú, abszolúte ügyfél-centrikus biztosítót, akikről én korábban ugyan nem hallottam, de azok után, amiket most tudtam meg, biztos vagyok benne, hogy hozzájuk térek meg. Az általuk kínált biztosítási események listája széles körű, sok olyasmire is kiterjed, amire istenigazából nem is gondoltam, mindemellett pedig a kiterjesztésekkel együtt is igen kedvező áron kínálják a szolgáltatásukat. A barátunknak nem is igen kellett több győzködés, egyértelműen kijelentette, hogy neki erre van szüksége kiegészítésképpen. Végül, ha jól tudom, a kötelező biztosítás első évének lejárta után le is mondta azt, és teljesen áttért ehhez az újhoz, a lakásbiztosítás mellett az összes többit is átvitte hozzájuk, és másnak is maximálisan csak ajánlani tudja.